Az öregedés számos kihívást, buktatót, problémát és nehézséget is rejt magában, ezeket nem lehet nem létezőnek tekinteni.

 Az emberi öregedés témája egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerül. Ennek oka, hogy a népesség korösszetételében jelentős változás történt az időskorúak javára. Az átlagéletkor növekedésével, az életkor kitolódásával lényegesen megnőtt társadalmunkban az idős emberek száma.

Az élet meghosszabbodásának egyén és társadalom egyaránt örül, de a hosszabb életnek vannak olyan követelményei és következményei, amivel feltétlen foglalkozni kell. Az idős népesség számának és arányának növekedése eddig nem ismert gazdasági, erkölcsi és társadalomszervezési, irányítási kérdéseket vet fel. A válaszok minőségétől függ, hogy az idős emberek életminősége hogyan alakul, tud-e idős korában is elhatározásának és elvárásainak megfelelő életet élni.

Ahogy öregszik az ember, a szervezet alkalmazkodása számos környezeti és belső jelzéshez megváltozik. Minél jobban ismerjük, tudjuk jelzéseinket értelmezni, annál inkább választhatjuk meg a legmegfelelőbb reagálásokat, a legjobb alkalmazkodási módszereket.

Ebben a kérdésben (idős emberek alkalmazkodása, időskor problémái) nagyon fontos a család szerepének a vizsgálata, hiszen az idősek életében a családnak pótolhatatlan szerepe van. A családok szerkezete a modern társadalmakban ugyan megváltozott, de még ma is az idős emberek nagyobb hányada családban él, illetve a családi köteléket szorosan fenntartja akkor is, ha nem közös otthonban laknak. A család változó feltételei és változó nagysága mellett is ellátja alapfunkcióit. Azok a családok, ahol ez a kötelék szorosabb az utódokkal, gazdagabbnak mondhatják magukat anyagilag és érzelmileg is, hiszen az idősek társadalmi, erkölcsi értékek hordozói, közvetítői.

A társadalmi változások, a család funkciójának és helyzetének változása az idősebb korosztály számára sokszor a fiatalabb generációtól való elszakadást jelenti. Ez jelenti azt is, hogy a most felnövő gyerekek már nagyon kevés olyan modellt, családot látnak, ahol még természetes, hogy több generáció él együtt. Ez magyarázza talán azt a jelenséget is, hogy az új generációk inkább az önállóságot választják, és csak kevesen az együttélést.

Azok a családok, akik minden nehézség és probléma ellenére mégis az idősekkel való együttlakást választották, élvezik és viselik az idősek életének örömeit és terheit, de élvezik az időskorúak óriási segítőkészségét is. Több generációnak együtt élni néha nagyon nehéz, de mégis nagy élmény és sok lehetőség.

Fontos a fiatalabb nemzedéknek és fontos az idősek szemszögéből nézve is.

Nagyon sok fiataltól és felnőtt embertől hallhatjuk, hogy milyen fontos szerepet játszottak életükben a nagyszülők, és mekkora veszteség volt a haláluk. Sok emberbe mélyebben belevésődött a képük, mint a szülőké. Talán az unokák körüli tevékenységben van a legnagyobb szükség a nagyszülőkre. Fontos, hogy ott legyenek, mikor az unokák megszületnek, de a későbbiekben, mikor cseperednek a gyerekek, akkor is nagyon fontos a jelenlétük. Óvodába, iskolába kísérik az unokákat, ebéddel várják, kikérdezik a leckét. Általuk esetleg azt kerülheti el a család, hogy a gyerek az utcára sodródjon, "kulcsos gyerek" legyen, vagy az utcán nevelkedjen fel.

Az idős ember szemszögéből nézve is nagyon fontos a családi kötelék. A munka világából kilépve - főleg, ha nem készült fel megfelelően a pihenés korára - megrázkódtatásokkal éli át a nyugdíjazás utáni napokat, hónapokat, sőt éveket. A legnagyobb baj, ami ilyenkor érhet egy eddig aktív embert, ha feleslegesnek érzi magát. A feleslegesség érzése, olyan hangulati állapot eluralkodása, mikor úgy érzi, már nincs rá szükség, sok idős embernél megbetegedéshez, depresszióhoz, teljes életuntsághoz vezethet. Ennek jó ellenszere a nagycsaládban élés, ahol a családi közösségben tervszerűen készülnek új helyzetük megélésére.

Ideális esetben a család ugyanúgy óvja, védi az idős embert, és ahogy öregszik úgy ő is visszakapja azt a gondoskodást, amit eddig ő adott. Nem marad így egyedül betegségében, problémái megoldásában.

Az egyik, a legerőteljesebb, hogy az öregkorral bizonyosfajta kellemetlen tulajdonságok is együtt járnak. Kérdés, hogy ezt a fiatalok hogyan tudják elviselni, tolerálni? Az idősebb emberek nagyon különbözőek, ezért a másokhoz való alkalmazkodást, beilleszkedést különböző módon élik meg. Eljárt felettük az idő, ezt van, aki nehezen viseli. Ezért zsörtölődő, kötekedő lesz, gyanakvóvá válik. Szeretnek beleszólni a fiatalok életébe, féltik, amijük van. Zsugoriakká, panaszkodóvá válnak, nem is mindig szorulnának támogatásra, néha csak sajnáltatják magukat. Környezetüket az őrületbe kergetik azzal, hogy állandóan csak saját valós vagy vélt betegségeikkel, problémáikkal terhelik a családot, nem kíváncsiak a többiek életére, csak saját magukkal vannak elfoglalva.

A másikfajta felfogás az idős emberrel való együttélésről, annak megítélése, vajon származnak-e előnyök abból, ha a család együtt él, vagy szoros kapcsolatot tart fenn velük? Ezeknek a családoknak anyagi előnyt jelent, ha az idős családtagok helyet, szerepet és feladatot kapnak a családban. Ezt sokan ki is használják és nemcsak élnek ezzel a lehetőséggel, hanem visszaélnek vele. Annak ellenére is, hogy az idős emberek anyagilag és munkájukkal is támogatják a családot, a fiatalok nem fogadják el ezt az együttélési formát, inkább tehernek tekintik, mint segítségnek, hogy alkalmazkodniuk kell hozzájuk.

A harmadik fajta gondolkodásmód, ami elég előítéletes, és itt is főleg az anyagi haszon szempontjából mérlegeli az idősek életét: van-e joguk még a boldogságra, illik-e még új társat választaniuk, szerelmesnek lenniük? Az a család, aki negatívan ítéli meg ezt a kérdést, úgy érzi, áldozatot hoztak az idős családtag ellátása érdekében, de ő hálátlannak bizonyult, mert a családon kívül keres másfajta kapcsolatot. Féltik az örökséget egy idegentől, aggódnak, hogy az élet során megszerzett javak más kezébe kerülnek. Ezek a családok nem mutatnak igazi szeretetet az idős családtag iránt, látszólagos szeretetük mögött csakis anyagi haszonszerzés áll.

De sokan gondolkodnak úgy is, hogy igenis nagyon jól teszik, ha melegebb emberi kapcsolatot építenek ki. Ez azokra a családokra jellemző, akik nem élnek együtt velük, de szoros kapcsolatot tartanak fenn. Mivel a rendszeres, állandó kapcsolat fenntartása különféle okok miatt nehéz, bíztatják is a magányosan élő öreget ilyen kapcsolat kiépítésére. Ezeknek a családoknak ténylegesen fontos idősebb családtagjuk élete, boldogsága. Nem a saját érdekeiket, hanem az övét helyezik előtérbe. Az ilyen helyzetben levő idős ember, ha szüksége lesz rá, biztosan számíthat a gondozásával járó önzetlen segítségükre.

Fontos, hogy a családok és az emberek elsajátítsák és másokban (főleg a fiatalokban) elősegítsék az érett- és öregkorral szembeni magatartási módokat. A pozitív magatartási formákat az élet során megfelelő neveléssel és a megváltozásra és javulásra való lehetőségekkel kell táplálni. A feladat nem könnyű. De az biztos, hogy két dologgal tartozunk az időseinknek: tisztelettel és hálával.

forrás: Családnet.hu